Egy kicsit régen írtam már, de most olvastam ezt a történetet a gyülekezeti honlapunkon és nagyon elgondolkoztatott! Gondoltam felrakom ide, hogy ti is tanulhassatok belőle:)
Remélem lesz türelmetek elolvasni!:)
Egy történet: Néhány évvel ezelőtt egy lelkész Houstonból, Texasba költözött. Néhány héttel az érkezése után, egy alkalommal a belvárosba kellett mennie. Amikor a buszon leült észrevette, hogy a sofőr negyed dollárral több pénzt adott vissza.
Elkezdett gondolkodni, hogy mit tegyen, és arra az elhatározásra jutott, hogy visszaadja a pénzt. Hiszen bűn lenne megtartani. Aztán egy másik gondolat fogant meg fejében: Óh, felejtsd már el, hiszen ez csak negyed dollár. Ki törődik egy ilyen kis összeggel? A buszvállalat amúgy is túl sokat kér az utazásért, nem fog nekik hiányozni ez a kicsiny összeg. Fogadd el, mint Isten ajándékát és maradj csöndben.
Mikor a megállóba értek, ahol a lelkésznek le kellett szállnia, egy pillanatra megállt az ajtóban, majd a negyed dollárt a buszvezető felé nyújtotta, és azt mondta: Tessék, egy kicsit többet adott vissza.
A sofőr rámosolygott és azt mondta: Köszönöm! Maga a városi, új lelkész, ugye? Azon gondolkodtam mostanában, hogy el kellene járnom valahova gyülekezetbe, de nem tudtam, melyiket válasszam. Azt szerettem volna megtudni, hogy mit tesz, ha rosszul adok vissza. Azt hiszem már döntöttem.
Amikor a lelkész leszállt a buszról, a legközelebbi villanypóznához botorkált, és bele kapaszkodva csak annyit tudott mondani: Ó, Istenem, majdnem eladtam a Fiadat egy negyeddollárosért.
A történet tanulságos. Látják-e rajtunk is az emberek, hogy Isten gyermekei vagyunk? Becsületesen élünk a hétköznapokban?
