2010. október 13., szerda

ide is

írok egy pár sort. :)
Feléledt a családi blogunk, így lehet, hogy ha időm van, inkább oda fogok sűrűbben írni. Nézzétek, olvassátok :) Eddig is volt, csak nem nagyon volt lelkesedés:D De most, hogy ketten is vagyunk, akik nem vagyunk otthon, így most nagyon beindult a gépezet. :P
Persze időnként írok egy beszámolót ide is, nem hagyom abba a blogírást :)
Fantasztikus hálaadónapunk volt, jó volt otthon lenni. Van egy pár kép a családi blogon.
Tegnap voltam imaórán és énekórán a József utcaiakkal, kár lett volna kihagyni.
Most pedig indulok suliba..és hogy miért vagyok ma hálás, elolvashatjátok itt.
amúgy lisztes.blogspot.com

Legyen szép napotok!

2010. október 4., hétfő

hírek a nagy Budapestről :)

Nehéz hét áll előttem. 3x kell gyakorlatra menjek. Ma voltam reggel 7-10ig.
Holnap is 7re megyek, de egészen 12ig leszek. Utána még lesz egy órám, 4ig suliban leszek.
Szerdán talán egy picit pihenősebb napom lesz, már ami az órákat illeti. Tanulnom ugyanis akkor is kell. Sőt! Akkor lesz rá talán a legtöbb időm, és muszáj is kihasználnom.
Csütörtökön írom életem első zh-ját (zárthelyi dolgozat)! Neveléselmélet.
Jelenleg nagyon nehéz, mert szakszövegeket kell olvasnom, megértenem, és megtanulnom. Sok-sok idegen szó.
Kérlek, hogy imádkozzatok értem, hogy tudjam ezeket megérteni, és hogy bírjam addig türelemmel:) Nagyon igyekszem!
Pont a csütörtök lesz a legsűrűbb nap. Reggel 7-12ig leszek gyakorlaton, aztán rohanok órára, és azután a következő óra már a zh lesz. Huhh. Már várom. Hogy túl legyünk rajta. :)
Most a hétvégén megint megyek haza, annyira jó! :) Azt is várom!
Ma összefutottam Barbival a suliban. Most először! :D Eddig vhogy mindig elkerültük egymást. A koleszban persze találkoztunk, de a suliban most először. :P Feldobta a napomat. :) Olyan jó volt.
Kívánom, hogy legyen egy szép és tartalmas hetetek!
Ma voltam először keresztyén diákkörön a suliban, és ott hallottam az egyik kedves lánytól, Hannától, ezt az igeverset: "A vidám szív a legjobb orvosság!"
Már olvastam többször, de most különösen is megmaradt. Még az ilyen nehéz heteken is lehet vidámnak lenni:D De jóóóó:D

2010. szeptember 26., vasárnap

kitartás

még a nehezebb napokban is...nem könnyű.
2 hete köhögök, és még mindig nem tudtam meggyógyulni. Szedem a gyógyszereimet, de vhogy mégsem megy. Pedig már úgy szeretném.
Kérlek titeket, ha eszetekbe jutok, imádkozzatok értem:) Köszönöm:)
Amúgy minden rendben, ezt leszámítva a hétvégém is nagyon jó volt. Vendégségben voltam a Bögös családnál. Sok-sok szeretetet kaptam, nagyon jól esett! :)
Ma este felhívtam az otthoniakat, Barnus is akart velem beszélni.
Ezt hallottam a telefonban:
Barnus: "Én is akarok vele beszélni! De ki az?" :D
Megkérdeztem tőle, hogy mi újság, mire ő azt válaszolta, hogy jó. :D
Vicces volt, jobb kedvre derített.
Most pedig elteszem magam holnapra, mert reggel 7re megyek öltöztetni a gyerekeket. Gyakorlat lesz 10 óráig :) Már várom. És még holnapi programom lesz ellátogatni az orvoshoz, hogy megvizsgáljon, nincs e vmi komolyabb bajom. Addig is szép álmokat!
Mindenképp írok, ha jobban lettem! :) Köszönöm, ha gondoltok rám!

2010. szeptember 16., csütörtök

fáradtan de egész jól

Így vagyok mostanában. Minden nap végére nagyon kifáradok, de ez most így lesz egy jó ideig. Most már egyre többet leszek gyakorlaton a gyerekek között, aminek nagyon örülök. Megszerettem őket, segítőkészek, nagyon nagyon huncutok, és sok szeretetet igényelnek. De ez nekem nem probléma:) Annyira nincsenek súlyos állapotban, de sokszor kell nekik segíteni még a járásban is. Beszélni egész érthetően tudnak, és ma nagyot csodálkoztam azon, hogy milyen jó pillanatban kaptam el őket. Beültem az angol és a földrajz órájukra. Olyan kis okosak voltak:) Ők is tanulják ugyanazt, mint az egészséges gyerekek, csak sokkal sokkal egyszerűbben fogalmaznak nekik.
Egyébként egész nagyokhoz vagyok beosztva, 6-7-8. osztályosok. Lehet velük beszélgetni, ilyen szempontból könnyű helyzetem van. Sokat segítenek, és ez olyan jól esik.:) Mondják, hogy hol fogjam meg a kezét-lábát, hol találok ezt-azt. Annyira jól érzem magam közöttük, bár hihetetlenül elfáradok. Délután 3tól este 8ig voltam ma. Egy másodpercre sem tudtam leülni. :P Most a lábaimat nem érzem :D
Még mindig nagyon köhögök, zavar is nagyon, mert végig köhögöm az órákat, még a gyakorlaton is..
De holnap megyek haza, kikúrálom magam:) Már várom. 2 és fél hete nem voltam otthon.
Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem tudok itt lenni a József utcai ifin, meg vasárnap amikor a nyári ifi hét beszámolója lesz.
Viszont végre el tudok menni otthon is ifire, sőt vasárnap még kóruson is ott leszek. Ez ám a program :) És közben pedig otthon, édes otthon :D De jó lesz!
Holnap vár rám egy Gyermekgyógyászat és ápolástan, és egy aerobik óra. Izgi. :)
Nektek is tartalmas és jó hétvégét kívánok! Most már a szobámba is van net, így remélem sűrűbben tudok jelentkezni:)

2010. szeptember 7., kedd

Üdv :)

mindenkinek innen Budapestről! Már itt vagyok a kollégiumban, nagyon jó minden. Aranyos pécsi szobatársam van. A közeget még meg kell szokni, teljesen magamra vagyok utalva, be kell osszam a pénzem...de nem olyan vészes a helyzet:) Jól érzem magam! És a közlekedést is NAGYON bírom:P
A József utcai gyülekezet..hát ennél jobb helyre nem is kerülhettem volna! :D Köszönöm-köszönöm :D
Majd még írok bővebben is, csak már elég késő van, és holnap 8ra kell menjek.
További szép hetet Nektek:)

2010. augusztus 26., csütörtök

meglepetés egyenesen Párizsból :)

Leírom e rövid történetet.
Egy korábbi bejegyzésben beszámoltam a Hargitai tábor élményeiről. Ott az egyik anyuka meglepett minket 1-1 mini Lays chips-szel. Tudni kell rólam, hogy az ilyen ínyencségeket nagyon de nagyon szeretem. Csak hát nem igazán használ az arcomnak ez a sok "zsíros finomság":) Így vhogy mindig halogattam, hogy kibontsam. Addig-addig, míg azt vettem észre, hogy már itthon vagyok és a chips-em még mindig bontatlanul hever a táskámban. :)

Nehogy azt higgyétek, hogy nem volt nagy a kísértés, csak sajnáltam az arcomat:D Ennek ellenére mindig magammal vittem, akárhova utaztam. Így jutott el Budapestre az egyházzenei zárójára, majd megint haza. Aztán amikor csomagoltam a József utcai ifihétre még véletlenül sem hagytam volna itthon. A helyszín Dunaszentbenedek volt. (Közép-Magyarország)

Ott egy kedves barátnőm, Nóri, nagyon szemezett vele, de aztán végül mégsem bontottuk ki. Mígnem kiderült, hogy Franciaországba készülnek nyaralni, nem is akárhogyan. Egy lakókocsi társaságában:) Csak úgy poénból szóba került, hogy vicces lenne megutaztatni a chipset...:D
Amikor Barbival hamarabb kellett eljönnünk a táborból, hagytam egy kis üzenetet Nórinak, hogy esetleg:) ha eszükbe jut, felkarolhatnák a Lays chipsemet:P

Őszintén mondom, nem volt ez elvárás, sőt, el is felejtettem:)
http://tourdebogos.wordpress.com/
Ééééés ekkor jött a meglepetés:D
Most már "A Chips". Bocs már, hamarabb megjárta Franciaországot, mint én.
A helyszín Franciaország, Párizs, Eiffel-torony. :P Luxus.
Köszönöm lányok!:) (a képen Nóri és Réka:))

szorít a hurok

:)
Még 6 nap és megyek Budapestre. Nagyon izgi:)
Az orvosi papírjaimat végre sikerült elintézni, remélem hamarosan megérkeznek az eredmények is. Ezek nélkül nem kezdhetem meg az évet, ugyanis már az első héten gyerekek között leszek, és biztosak akarnak lenni abban, hogy nincs semmiféle fertőző betegségem. Azért már nagyon meguntam az orvostól orvosig járkálást...:P És olyan szörnyű, hogy már majdnem minden vizsgálatért fizetni kell, ráadásul nem is keveset. Végre meg akartam tudni a vércsoportomat, és 4000 (!) Ft-ba került volna. Mosolyogtam egyet és köszönöm szépen nem kértem:) Majd legközelebb, végül is ha olyan sürgősen szükségem lesz rá, úgyis megcsinálják. :) Ennyit az orvosos témáról..
Remélem nektek is jól telik, vagyis tartalmasan telik a nyár vége. Jó pihenést, munkát:)

2010. augusztus 13., péntek

elmélkedések:)

Egyre több minden történik velem, ami új, ami szokatlan...még. Nem bánom, csak nem mindig könnyű. Szeptembertől itt az egyetem. Új város, új emberek, új lakóhely, új szoba, és új szobatárs...és el is érkeztem a legérdekesebbig:) Ha a többitől nem is annyira, ettől azért mégis csak tartok. Egy teljesen idegen lány lakótársa leszek 4 évig. Bár nagyon szeretek ismerkedni, új emberekkel barátkozni, mégis ez azért egy picit más lesz. Össze kell csiszolódjunk, megismerni egymás szokásait, igényeit, tulajdonságait...nem biztos, hogy könnyen fog menni. Mindenesetre már nagyon várom, izgalmas lehet:) Ha eszetekbe jutok, imádkozhattok ezért, hogy kapjak egy 'rendes' lányt, akivel majd (ha nem is egyből) kialakulhasson egy jó barátság. Ha már benne leszek a sztoriban, akkor beszámolok, hogy milyen is ott az "új" élet.

A másik új dolog az ifi. Most, hogy valamennyivel kevesebben vagyunk, mi lettünk (19-20 évesen) szinte a legidősebbek. Sokkal több feladat hárul ránk, nagyobb a felelősség. És ez mind elég hirtelen alakult ki. És persze jó lenne minél hamarabb beletanulni ebbe az új szerepbe. Egyébként szívesen csinálom, amit kell, csak nem mindig jön olyan könnyen. Ötletelni, kreatívnak lenni, hogy változatos programok legyenek..most főképp a 3 napos kirándulásról beszélek, ami jövő hét után lesz. Hétfő-kedd-szerda. Jónak ígérkezik:) Ide megyünk a közelbe, Gyulára, egy erdő mellé. Sportolás, beszélgetések, tanítás, játékok, nagy evészet:D Valószínű, hogy csoportvezető is leszek, ami meg tényleg egy komolyabb feladat. Izgalommal várom. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha most nem vagyok bátor, akkor mindig találok vmi kibúvót. Így hát lelkesen készülök. :)

Jövőhéten kezdődik a zene7, kb 90 gyerekkel és 15 tanítóval. Nagyon jó lesz! :D Kérlek imádkozzatok Anyáért és Apáért, hogy bírják, mert ez a nyár utolsó nagy erőfeszítése, és ilyenkor már nagyon fáradtak. Most már forró drót van nálunk, a telefon állandóan csörög, mindenki csak még egy kis infót akar, hogy kell e még vmit tudni a táborról, jó helyre jön e a gyereke...:D És ezt már nehezen lehet bírni. Végül az eredeti 10 vendégből sikerült még elosztogatni másoknak, hadd örüljenek ők is:P :D Így "csak" 5 vagy 6 vendégünk lesz a jövő hétre.

Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Filippi 4,13
Bátorítás Nektek is! :) Legyen szép hétvégétek!

2010. augusztus 9., hétfő

együtt örülünk velük :)


Igazán örömteli és szép menyegzőn vehettünk részt szombaton. Puskás Szabolcs és Noémi nagy napja volt ez. :) Ugye milyen aranyosak? :) Isten áldja meg közös életeteket!
Annak is nagyon örültem, hogy újra láthattam az ott élő nagyszüleimet, Évit, és még sok mást..hosszú lenne felsorolni. Külön örültem, hogy találkozhattunk a Komáromi családdal:) Nagyon drágák azok a kislányok, most már élőben is láthattam Napsugárt, a legkisebbet. Jaj de jó volt! :)
Július 24-én pedig a lelkipásztorunk menyegzője volt itt Békésen. :)
Zoli és Angi vasárnap búcsúzott el a gyülekezettől, mostantól az Angyalföldi gyülekezetben fognak szolgálni. Mivel én is Budapesten fogok tanulni, néha azért még fogjuk látni egymást. Nagyon remélem:)

2010. augusztus 4., szerda

it's sooo funny :D


Hallottátok már azt a szót, hogy 'kiszállomás', na és azt, hogy 'megállomás', és 'beszállomás'???
Barnabás (3) legújabb szókölteményei. Pár perce hallottam tőle, kocsizás közben. Jó sok idő kell, míg egy gyerek megtanul beszélni..:P De én nagyon élvezem hallgatni!
It's soooo funny:D

2010. július 30., péntek

Jubi:)

Egy keveset az ifihétről:
Dunaszentbenedek. Kb 40en voltunk, kb 40 fokos hőségben...a közösség szuper jó, tudtam én, hogy jó helyen leszek ott szeptembertől:P Ott volt Barbi is, ami külön jó:)
Találtam egy képet így hirtelen:) címe: punnyadás Barbival és Rékával:DEz pedig még Budapesten készült, amikor felmentem én is az egyházzenei zárójára..
Eddig tényleg jól telik a nyár..remélem nektek is!

2010. július 23., péntek

új helyzet szeptembertől :)

Képzeljétek, felvettek a Petőbe! Annyira örülök, még nem tudom igazán felfogni, hogy egyetemista leszek...:) Új helyzet, új barátok, új város, Budapest..nagyon új:) De már vártam nagyon. Berta Szegedre megy cselló szakra. Furcsa lesz olyan ritkán találkozni majd.
Most értem haza Dunaszentbenedekről. Tudjátok, a falu, ahol ifihéten voltam Barbival és a József utcai ifivel. Ennél jobb ifihéten még nem voltam, az biztos! Majd fogok mesélni, képekben is. Isten adott új barátokat, kedves, befogadó fiatalokat, akikkel minden nap felüdülés volt. Köszönöm Nektek Jubi:)
Találkoztam olyanokkal is, akik példák lettek előttem, sokat tanulhattam tőlük így egy szűk hét alatt is. József életéről volt szó. Olyan érdekes, hogy rengeteg mindent nem tudtam még erről a témáról, Józsefről. Nem volt unalmas. Jegyzeteltem, meg vannak a tanulságok. Majd néhányat szemezgetek ide, hogy ti is kapjatok ezekből a jó üzenetekből.
Most megyek is, eszem pár falatot. Igaz, este fél 11 van, de Mami és Papa a hűtőbe becsempésztek nekem egy kis vacsit. Kedvesek:)
Szóval nemsokára jönnek a képek is.
Legyen egy szép hétvégétek!

2010. július 17., szombat

great evening party

Mivel A Család jelenleg nem tartózkodik itthon, Kun Barbi és Hanni meghívott magukhoz tegnap estére. Az estéből ottalvós party lett, megnéztük a Jó társaságot (jó film nagyon!), aztán beszélgettünk. Ma még szintén itt voltam Kunéknál, ebéd után pedig bementünk Csabára egy picit vásárolni.
Közben felhívott Ádám, az adventista volt osztálytársam, hogy Szarvason lesz a Pécsi Gospel kórus, és nem lenne e kedvünk elmenni velük. :) Hát mit ne mondjak, még szép, hogy volt:D Így hát elmentünk Szarvasra, ahol éppen az országos evangélikus ifi tábor volt. Ezen belül volt a koncert. Szuper:) Annyira tetszett nekünk. Hasonló énekeket énekelnek mint amit mi is itthon a kórussal, olyan jó gospel-es:) Csak hát magasabb egy picit az átlag korosztály, így aztán "picit" jobban hangzott:P De természetesen az itthoni kórust is nagyon szeretem:) Jaj, hogy is ne szeretném:D Na szóval volt a gospel koncert, aztán még egy másik, amiről most itt inkább nem fejteném ki a véleményem:P Fárasztóanvicces volt, erőltetett poénokkal, na mindegy. Elég is erről.
Na de amit még el akarok mondani nektek, az a késő esti koncert. Egy Beatles utánzat együttes játszott. 1. osztályú Beatles utánzat!:D Nekem nagyon tetszik ez a stílus:) Egyébként a nevük a The BlackBirds. Nagyon tudnak. Tisztára olyan korban éreztük magunkat. Jó kikapcsolódás volt.
És most pedig ismét itt vagyok Kunéknál. "Sajnos" túl későn értünk haza ahhoz, hogy én egyedül még haza menjek, és egyedül otthon legyek...:P Így aztán megint itt kötöttem ki. De nem bánom.
Most pedig Barbiéknak van egy "kis" dolguk a tejházban, amiben hozzáértés híján nem tudok segíteni. De nem akarok, meg nem is tudok egyedül elaludni, így gondoltam most megosztom veletek a legfrissebb élményeimet.
Holnap, azaz vasárnap megyek este vmelyik vonattal Budapestre, mert hétfőn kezdődik az az ifihét amiről már írtam korábban. Nyári programokból nem szenvedek hiányt:P
Remélem nektek is jól telik, így tovább!

2010. július 16., péntek

szokatlan

Hajnali 1től egyedül vagyok a lakásban. A család (kivéve persze engem:P) nyaralni ment a Hargitára. Jó, mi? :) Tegnap este nem tudtam elaludni a hőségtől, éjfél után meg már azért nem, mert fél 1kor úgyis fel kellett keljek. 1 óra után pedig azért nem tudtam aludni, mert túl nagy volt a csend. Igen, nem hallottam Gréti csámcsogását :P, nem jött fel Barnus hajnali 7kor, hogy ébjesztŐŐŐŐ...na ennyit az éjszakámról.
Vasárnap én is elutazom Budapestre, onnan Dunaszentbenedekre, igen ez a neve annak a kis falunak, vagy nem is tudom minek:P, ahová a József utcai ifivel megyek. És persze Barbival. Jaj de várom már!
Közben gondolok a családra, akik most már lassan közelednek a cél felé, ja és igen: a Budai családra, akik Gyergyóban táboroznak, a Mike családra, akik lehet, hogy még mindig családlátogatós körúton vannak. Ez utóbbi nagyon ismerős:) Tavaly mi is ezt csináltuk. Jó móka, és egyben örömöt is szerzünk a rég nem látott rokonoknak. Szeretem.
Jaj, de nem tudom, hogy most mit kezdjek magammal. A "nagy semmittevés" betegségében szenvedek. Már terveztem, hogy ellátogatok Barbihoz, csak még nem tudom mikor. Itthon meg lehet gyulladniiiiiiiiiiiii. Ez katasztrófa. Kint persze még legalább 10 fokkal melegebb van. Punnyadás.
Kívánom, hogy szép napotok legyen!
Én is próbálom hasznossá tenni magam:P

2010. július 8., csütörtök

helyzetjelentés:)

fáradtan:)
Evódia és Adina:)
csapatkép:)

Ne haragudjatok a nagy szünetért..megy az élet:)
Gyönyörű, szuper, csodás, izgalmas, nagy élmény (...) volt a Hargitán!
Nem is lehet eléggé kifejezni:) Annyira jól éreztük magunkat Barbival, hogy még most is azokat a pillanatokat emlegetjük. Jó volt új barátságokat kötni (ezt különösen élveztem:P).
Jó volt gyakorolni az angolt:P Pff. Na az volt aztán mulatságos..az elején:)
De az amerikaiaknak annyi türelmük volt hozzánk, hogy egész bátrak lettünk a végére.
Barbival régen voltunk együtt egy helyen ennyi időt:D Ezért is köszönet:)
Evódiával és Adinával is jó volt beszélgetni, köszönet érte:) Példák előttem.
Jó volt találkozni Ernő bácsival és Annuska nénivel:)
A gyerekek nagyon sok szeretet igényeltek, de mi is sokat kaptunk tőlük. A tábor végére jól lefárasztottak minket, de jól éreztük magunkat munka közben is:) Szolgálni Istennek, a gyerekeknek, a felnőtteknek. Ez a hét erről szólt.
Minden program nagyon tetszett. Az énekek is nagyon el lettek találva! És az énekeltetés..hát..felüdülés volt:D Akármilyen fáradtak is voltunk. Ez a basszusgitár-gitár-konga-tojás felállás szuper volt!:D
Máris átvettük az ötletet:P

Ezen a héten Köröstarcsán van napközis gyerekhét. Hétfőn és kedden mi tanítottunk Barbival. Kivittük Balázst, a gitárt, egy basszusgitárt, én zongoráztam, Bálint "tojásozott", Barbi énekeltetett. Akkora élmény volt:) Nem volt még ilyen, hogy mi gyerekek egyedül kellett énekeltessünk. De jó ebbe beletanulni. És szerintem mi élveztük a legjobban. :P
Azt hiszem ennél fáradtabb már nagyon régen voltam. Leszívják az összes erőnket ezek a gyerekek:P Jövő héten ugyanez lesz, csak Bélmegyeren. Hajráá:D

Holnap reggel megyek Budapestre, szombaton lesz az Egyházzenei tanfolyam zárója. Megyek megnézem Bertát és Hannit:) Reszkessetek:D Na jól van:P csak ügyesen:)

2010. június 22., kedd

Nagy utazás

Holnap indulok Barbival Zilahra. Jupiiiiii:D Nagy bennünk az izgalom, reméljük, minden rendben lesz az úton is, na meg a hargitai táborban is. Oda csütörtökön indulunk.
Kérünk Titeket, hogy imádkozzatok értünk, mert nagyon szeretnénk, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat, és mi pedig tudjunk velük úgy foglalkozni, hogy sokat épüljenek belőle:)
Ja, és jó időért is!:)
Július 4-én jövünk haza, addig is szép nyarat Nektek! Remélem sikerül majd egy képes beszámolót feltenni:)
Laura

2010. június 17., csütörtök

finish:D

Ma szóbeliztem töriből és hittanból. Nem mondom, hogy nagyon könnyű volt. De vége. Ennyi volt:D
A náci Németországot húztam, nme jött be a taktikám, miszerint Hunyadit, vagy a 18. századi magyar népességet kellett volna kapjam. Hát ez van. Bújtam az atlaszt és a forrásokat, aztán nem is lett annyira nagyon rossz. :)
Hittanból meg a teremtést és Isten gondviselését húztam:P Ehhez talán nem is fűzök semmit:P :D
Röviden ennyit az érettségiről. Holnap mehetek aláíratni az orvosi papírjaimat, na meg tüdőszűrő is lesz. Pff. Csak erre vágyom:D Mind1. Kell a továbbtanuláshoz.
Már csak 6 nap és ott leszünk egy picit Zilahon, és megyünk a Hargitára! :) Jajj de várom már:)
Na én mentem is most, még mindig görcsben áll a gyomrom, majd kiheverem vhogy ezt a napot:)

2010. június 16., szerda

jelenleg darabokban

Igen, így érzem magamat...holnap szóbelizek, úgy érzem nem tudok eleget, mégsem megy már szinte semmi a fejembe.
Ma egész nap a teraszon tanultam a törit, azt se tudom hány tételt:P Már épp gyűrtem volna le a következőt, csakhogy elkezdtem bólogatni...ez elég konkrét jel arra nézve, hogy pillanatokon belül bealszok. Így hát csak néztem ki a fejemből, amikor is jött a nagy szikra, és kipattant...tudniillik a fejemből. Mégpedig, hogy bármi is lesz holnap reggel, vagy balról, vagy jobbról (erre még alszok 1et) az 5. borítékot fogom húzni. Mostantól kezdve már nem is gondolkozok ezen, lesz ami lesz:)
Egyébként meg azért, mert van rá esély, hogy sorba teszi a tanár a borítékokat. Az 5. tétel elölről-hátulról tetszik nekem:) Aztán majd meglátjuk mi lesz. Annyi forrást kapunk, hogy csak megoldom vhogy.
Hittanból azért van még mit átnézzek, úgyhogy lassan megyek is.
Imádkozzatok értem, ha eszetekbe jut ez az én apró-pici kis vizsgám:P (Berta is holnap fog vizsgázni, ő lesz az 1., én a 2...ez elég logikus, tudom..egymás után vagyunk a névsorba..vajon miért is?:P:D)
Tehát holnap 8:00 :)

Ui: Ma azt hiszem lecsúszott egy fél tábla csoki, egy kisebb tál cseresznye..a tanulás ára:P kell a sok kalória:D

2010. június 14., hétfő

Never Say Goodbye



Ez az ének sokat jelent nekem, főleg ezen a héten. Isten mindig itt van velem:)
És nem kell félnem a vizsgától:D

2010. június 12., szombat

ébresztőőő

Idézet Orsi ma reggeli bejegyzéséből, ami azt illeti én is ugyanígy éltem meg a reggelt:)
(remélem nem haragszol a koppincsért:P)

"Nyugodtan alszunk a galérián, csönd, nyugalom.
Lassan világosodik, mi nyugodtan alszunk tovább. Egy pillanatra felébredünk, mikor Berta lemegy a galériáról, utána alszunk tovább.
És ekkor... egy furcsa hang tör be álmom ködös világába.
Egyre éberebb leszek, pár perc múlva már azonosítani tudom a hangfoszlányokat:
Berta vonót húz!!!!!!!
Hajnali 8-kor!!! (ez csak szombaton hajnali, de akkor nagyon!)
Ráadásul nyitva minden ajtó, így akadályok nélkül gyönyörködhetünk abban az 1 hangban, amit perceken keresztül húz.
:))
Úgyhogy inkább felkeltem."

Egyébként gyakorolj csak, Berta!:) Ez ne riasszon vissza..:P

2010. június 11., péntek

Ó :D

Ennyit már leírhatok a vakációból:)
Ez már igen nagy dolog, már csak 6 nap és lezárhatom életem gimiben töltött éveit.
Huhh. Nagyon komolyan hangzik:D
De mennyire várom már!
Aztán jövünk, Hargitaaaa!:D

2010. június 9., szerda

egy naaagy és boldog család:D

Ezt az estét muszáj leírjam. Fergeteges volt:D
Azt hiszem Bertát még itt az elején megemlítem, mert ő egyébként nem tartózkodott velünk.
Hannival, a barátnőjével beszélgetett a kertben...szóval kimaradt az eseményekből..szegény:)

A lényeg:) a vacsora. Mindenki az asztalnál ül, kivéve tehát Bertát, és Balázst, aki a zenesuliból közben ért haza.
Tehát vacsora. Az asztal tele-tele finomságokkal, és néhány nem annyira ízletes és látványos diétás kajával. Ez utóbbi természetesen a híres vírusunk tiszteletére. (mint már említettem korábban..hányás-hasmenés-láz..nem kellemes)
Az éppen ügyeletes beteg Apa és Barnus. Mondanom sem kell kinek okozott a legnagyobb gondot a 2 féle étel megkülönböztetése.
Ülünk az asztalnál. Imádkozunk. Jókedv. Móka. Kacagás. Mindenki nekilát az evésnek.
Barnabás Apa mellett ül, kivesz egy szelet kenyeret, odanyújtja Apának, hogy készítse el neki.
Ezzel ugye semmi baj. Csak hát Ő MOST BETEG. Így a főtt krumpli, a kekszes-tea, gyümölcsök, és a ropi közül kellene választania. Na persze. Mert hogy ez olyan könnyű. Gondolják a felnőttek:D
Odáig, hogy Anya nem bírja tovább, kenyér marad.

Azt hittük, mi naivak:P, hogy ezzel a feladat megoldva:D
Barnus nem úgy gondolta. Hanem inkább így:
-Apa kérek hozzá kechupot!
-Nem, azt nem lehet, kisfiam.
-De apaaa, én akkor is...
-Nem kisfiam, mi betegek vagyunk..itt van a krumpli.
-Nem én nem eszek olyat.

Ez már kezdett sok lenni:P De nem fejeződött be. Anya engedett, mondta Barnusnak, hogy megkeni neki vékonyan májkrémmel. Barnus harmadjára, de beleegyezett, mire anya megörült. Korán. Barnus hozzátette: De rakjál rá kechupot is. :D :D
Kezdődött minden előröl. Végül senki nem ehetett kechupot, el is tettük. Tovább ilyet nem játszunk. :) (egy baj volt, hogy ő komolyan gondolta:D)

Eszünkbe jutott egy film, a címét nem tudom, de Bud Spencer(BS) És Terence Hill (TH)a főszereplők.
TH pisztáciás fagyit kér BS-től. Ő mondja, hogy nincs, és felsorolja hogy mi VAN. TH még 3x mégis azt kér. BS kezd ideges lenni. Mire TH elfogadja..látszólag. Kér egy másik fajtából, majd gyorsan hozzáteszi, hogy a pisztáciát le ne hagyja róla :D:D

Én végig csuklottam (ma már harmadjára), Beni vicceket mesélt, dőltünk a nevetéstől.
Anya szerint fel kellett volna venni ezt az estét. Erre mindenki elkezdett nevetni, mert eszünkbe jutott egy reklám. Amilyen fáradt Apa, most ő is így járt volna:D

Kis Ádám humorista meséli:
Egy esküvőn spórolni akartak és az örömapát kérték meg hogy kamerázzon. Mikor visszanézték, kiderült, hogy van egy négyórás anyaguk az Apa szeméről. Ő ugyanis véletlenül fordítva fogta a kamerát. :D :D


Köszi, hogy volt türelmetek végig olvasni:)
Jóéjt!

2010. június 8., kedd

lassan jobban

Hát azt hiszem ezzel el is árultam, hogy milyen volt a hétvégém. Borzalmas.
Hasfájás+hányinger 3 napon keresztül. Nem ettem+alig-alig mozdultam szintén 3 napig.
Mivel pedig nem mozdultam 3 napig, úgy elfeküdtem az ízületeimet, hogy 2 napig még az is fájt, nem is akárhogy.
DE MA MÁR JÓL VAGYOK:D (ma Barnus és Orsi "van soron"..nálunk ez így megy:P)
pár napos vírus, de az a pár nap..pff.

Utolsó hét az érettségi előtt. Lassan kezdek becsavarodni:D
Nemcsak emiatt, hanem egyszerűen a hétköznapi történések miatt is.
Isten nagyon sok dologra tanít, csak hát nem mindig olyan könnyű.
Pl.: ilyen apróságok, hogy időbeosztás:P

Most ezzel vagyok gondban...a nyárral kapcsolatban is. Tudom, hogy nem tudok ott lenni minden jó programon, na de hogy döntsem el, hogy hova menjek???Ááááá:P

Ezek vannak mostanában, de persze a legközelebbi "program" az érettségi.:P

Kérlek, imádkozzatok értünk, érettségizőkért!
További szép napot!:)

2010. június 4., péntek

Mai tanulság

Nem volt olyan vidám a reggelem..rosszul aludtam az éjjel, mostanában sokat fáj a hasam.
Aztán természetesen volt mi idegesítsen..mindig úgy észreveszem az ilyen helyzeteket.
Mire felkeltem sztem Orsi elvitte az esernyőmet:S És ma én is megyek Csabára.
Nem szeretek megázni, na de ki az aki igen??:) Aztán segítenem kellett anyának a konyhában, és olyan kedvetlenül tettem:S
Felmentem a galériára és Bibliát olvastam. És melyik rész volt??:D Filippi 4,1-9
Ennek a résznek a címe Keresztyén élet becsületben és ÖRÖMBEN:)
A Mai Igét olvastam és az utolsó mondat így hangzott: (ahelyett hogy zúgolódnánk) Biztos, hogy ma is találhatsz vmit, amiért dicsőítheted Istent!
Hát hogyne:D Pl.: Apa ma túl lesz a vizsgáztatáson a suliban, van MÉG MÁSFÉL HÉT arra hogy tanuljak az érettségire:), viszonylag könnyen megy a tanulás, meglátogathatom a kis barátnőmet, Dorkát:) Mami elvállalta, hogy vigyáz Barnusra amíg nem leszünk itthon ma...
Látjátok mennyi minden eszembe jutott? Ezek mind apró dolgok, de hálásak lehetünk értük!

Nektek is van miért dicsérni Istent a mai napon?:)
Remélem:)
Szép napot!

2010. június 2., szerda

visszatértem:)

Bocsánat, hogy megvárakoztattalak titeket, kedves blogtársaim.

Tudjátok, pontosan 2 hét múlva szóbelizek az érettségin..:)
Nem lesz könnyű, azt már most tudom, pedig sokat készülök rá.
Töri és hittan lesz a menü:)
Hittanból még sokat kell készüljek, már tudok egy jópár tételt, de ez a tantárgy sem csak játék és mese..:D
Minden nap két tételt tanulok töriből, a jövő héten már csak ismétlés marad.:) Így talán nem lesz olyan megerőltető..legalábbis remélem.

Csak egy kis helyzetjelentés az érettségiről:)

2010. május 25., kedd

hűha..

Vészesen közeleg az a bizonyos nap, amit az emberek vmi miatt :P szülinapnak hívnak:D
Ráadásul az enyém...és még ennél is nagyobb ráadás, hogy ez már a 20. lesz.
El sem hiszem. Kezdek öregedni:P
Érdekességképpen utána jártam, hogy Mami és Anya 20 évesen hol tartottak éppen..:)
Az eredmény:
1969. június 1. Mami: a majdnem 1 éves kislánya (Anya:) boldog anyukája volt:D

1988. június 1. Anya: 1 év és 15 nap múlva férjhez ment..(1989. 07. 15.) Szűk egy évre rá megszülettem:) (1990. 06. 01.)

2010. 06. 01. Én: Éppen ezen a napon nézhetem meg a kijavított írásbeli érettségimet..
Lázasan készülődök a szóbelire..hmm..naa, azért ez is valami:P De majd "meglássuk" a későbbiekben:D

Egyéb érdekességek is vannak a dátumokkal kapcsolatban..:)
Papa, én és Anya mindannyian 1-jén születtünk, csak 3 egymást követő hónapban:D
Május 1 Papáé, a június az enyém, Anyáé meg a július:)
Apa és Barnabás 42 év különbséggel egy napon születtek:) ez a február 21.

Egyébként nem sok minden fog változni azzal, hogy 20 leszek, csak az a tudat..na de mindegy.
Ez így van jól!:)
További szép hetet Nektek!
Mi készülünk Vajdahunyadra a Tinikórussal...majd arról is beszámolok.:)

Berta19:)

2010. május 20., csütörtök

fogdokinál:S

Hétfőn kezdtem, ma voltam másodjára.
2 fogamat tömték, nem vmi kellemes érzés..de muszáj túl lenni rajta.
Nem az a rossz, hogy tömik, hanem hogy lezsibbad a fél arcom, és utána még órákig nem tudok normálisan beszélni:D De ezt is túl lehet élni:)

A hétvégén kimentünk volna a gyülekezet telkére, amit mi csak 'tábor'- nak hívunk:)
Ott lett volna az ifi..ilyenkor van sport, játék, beszélgetés, soksoksok kaja:D
Vendéget is hívtunk, Kovács Danit, aki a teológiára jár. (Tóth Gabi, a felesége békési:)
Annyit esett az eső, hogy teljesen felázott a talaj, így nem lehetne focizni-röpizni-játszani:(
Na de így is nagyon jó lesz:) Viszünk mi kaját az imaházba is, ha arról van szó:P
De azért milyen jó lenne, ha nem ömlene az eső, mint ahogy mostanában szokott!
Újabb imatéma:)

2010. május 17., hétfő

izgalmas 7vége..:)

Sok minden történt ezen a hétvégén. Korábban írtam, hogy anyáék nem voltak itthon szombaton egész nap. És hogy én voltam itthon Barnussal egyedül.
Rengeteg dologra kellett egyszerre odafigyelnem..ami nem mindig sikerült olyan jól:)
Pl ebédet akartam csinálni..öö..csak egy egyszerű rántottát:D De ez is kifogott velem, na nem azért mert még soha nem csináltam, hanem mert éppen akkor is máshol járt a szemem. Barnabás gondoskodott róla:P Késsel hadonászott, majdnem bepisilt...
Így a tojásaim picit odaégtek, de csak annyira, amennyit még kibírtunk:D
Meg volt a napi mosás-teregetés-mosás-teregetés. Na meg a mosogatás is.
Este aztán hazajött Gréti az unokatesóktól, és sírva mondta, hogy fáj a feje.
Megpróbáltam felhívni apát, hogy milyen gyógyszert adjak neki. Gondoltuk, biztos kimerült..bárkinek fájhat a feje. Kérdeztem is tőle, hogy nem nézett e túl sokat tv-t, vagy nem gépeztek e túl sokat..de ő csak mondta hogy neeem. Nem nagyon értettem, hogy akkor most mi van.
Kiderült, hogy egyetlen ici-pici tényezőt elfelejtett mondani, mégpedig, hogy Bohuséknál leesett a lépcsőről. Egy elég magas lépcsőről. Legurult.
Láza nem volt, de a feje nagyon fájt, és nem tudta megmondani, hogy hol.
Már csak ez hiányzott az estéből. Anyáék még sehol, van egy síró hugom, egy örökmozgó kisöcsém, és nem tudok mit csinálni...ááá
Lassan kezdett hányingere lenni, mármint Grétinek, és innen sejtettem, hogy mi lehet a baj. Az agyrázkódásnak vannak ilyen tünetei.:S
Lefektettem, itattam...és vártam..anyáékat.
Este fél 10kor haza is értek. Mivel addigra már egyszer hányt, és még utána is, ezért bevitték a kórházba.
De végül hazaengedték, mert nem olyan vészes.
Vasárnap szigorú fekvés volt:) Ma már szinte semmi baja, hála Istennek! De azért nem fog a héten tesizni, meg néptáncolni. Pihennie kell. Ennyivel megúszta:)
Így még én sem jártam, hogy ennyire egyedül lettem volna egy ilyen komolyabb problémával, de azért Isten itt volt:)
Izgalmas 7végénk volt..:P

2010. május 14., péntek

finom finom

Palacsintát csináltunk ma délután. Berta megcsinálta a tésztát, én meg megsütöttem, mert ő (még!:D) nem tudja dobálni:P
Most nem csináltam olyan sokat, "csupán" 50 db-ot:)
A kezemet picit megégettem, meg leálltam a lábamat..:P de azért a pár (:D) percért megérte, amíg felfaltuk az egészet:D
És milyen nagy örömet szereztünk Anyának, aki miután betette a lábát a házba, és megtudta, hogy palacsintát ehet, ezt kérdezte teljes komolysággal: "Honnan van??"
Nem baaaj...:P Szeretünk Anya:) (egyébként egész héten vizsgáztatott a zenesuliban, de végeee. Most már csak más vizsgájára kell beülnie:D)

Holnap pedig kirepülnek...a szülők:P Jeeee...vagy talán nem jeeee...nekem kell ebédet főznöm meg anyásat játszani..nem olyan könnyű feladat!:P
Berta, Orsi és Balázs Budapestre mennek a Chopin kórussal.
Majd meglátjuk mi lesz:)
Nektek is szép hétvégét!

Lola:)

2010. május 13., csütörtök

My Daddy :D

Ma este vacsoránál véletlenül nekem jutott Apa bögréje.
Az osztályától kapta februárban:)
Ezzel a felirattal: "A tudásomat átadom, mindenre van válaszom."
Minden kortynál ezt látom a bögre belsejében: "Nagyszerű tanár":)
Örülök, hogy ilyen okos Apukám van:D

2010. május 12., szerda

Zilahi szép emlékek :)

Találtam néhány képet..de előtte megosztom veletek azt a pár mondatot, ami a legjobban megmaradt nekem erről a konfiról.
Már nem emlékszem ki mondta:P
A lényege ez: Ha úgy érzed, hogy az igehirdetésből semmi sem vonatkozik rád, nem szólt hozzád, akkor gondold át, hogy mennyit gépeztél, tv-ztél az elmúlt időben. Ez a sok felesleges hülyeség elfoglalja a helyet a szívedben, az eszedben, és nem marad helye Isten üzenetének.
Nagyon elgondolkoztam ezen. Én is voltam már így, de másoktól is sokszor hallottam ilyesmit.
"Itt már nem kapok semmit..máshol biztos jobb a tanítás.."Nem furcsa, hogy sokszor hamarabb eszünkbe jut egy sztárról szóló pletyka, vagy kívülről fújjuk 1-1 színésznek a nevét, meg hogy melyik filmben szerepelt...ahelyett, hogy igeversekkel "telítenénk meg" a fejünket?? Lehet, hogy nem itt tartanánk lelkileg.
Nekem is megmaradt az amit Meláth Attila kérdezett a békési konfin..Te fel tudnál sorolni fejből 70 igeverset?

Az éneke is nagyon tetszettek, tanultam újakat is:)
Na meg hát azok a finom ételek, amit a konyhás nénik-bácsik készítettek!

A vendégfogadóim is nagyon aranyosak voltak, mint mindig:DAzok a jó beszélgetések az Elekes családdal..:)
Hmm..meg Piroska néni menta teája:DMeg azok a finom sütik...:)Meg az új ismerősök:)

Azt hiszem megérte elmenni!:P
És most jöjjenek a képek:)Hazafelé, a Királyhágón:)

2010. május 5., szerda

kész vége :D

Ma volt a töri, és nem volt annyira nehéz:)
Persze, ugyanúgy, mint a mateknál is..már tudom, hogy lesznek hibáim.
De annyira jó!! Vééégeeeeeee:D
És most már tényleg már csak a zilahi konfit várom:)
A hét koronája:D
Megyek Ziziiii:D

2010. május 4., kedd

2ből 1 :P

Ma volt a matek, holnap a töri, és utána kéééész:)
Megyek Zilahi konfira:)
Nem vagyok csalódott, de nem tudom megmondani, hogy mennyire lesz jó a matekom.
Én nem éreztem olyan brutálisnak:P
De majd 'lássuk' :D
Holnap még a törit vhogy túléljük, aztán már tényleg pihenés..egy ideig legalábbis.
Nem sokára lehet készülni a szóbelire..:P
Na ez egy picike helyzetjelentés akart lenni..megyek is még olvasgatok holnapra:)

2010. május 3., hétfő

Konfi utáni élet :D

Itt jött ki a fáradtság..látszik is:D

2010. április 28., szerda

finish:D

Ma lesz az osztályozó értekezlet a suliban..ma megtudtuk a jegyeinket!
Az utolsó tanítási nap volt ez a mai. Fura érzés. Már csak holnap a bolondballagás, este a szerenád.
Aztán szombaton a ballagás.
Ééééééés:D Hétfőn kezdetét veszi a nagy-nagy számonkérés.
Bár nekem csak kedden kezdődik, mert a magyarom már meg van. De így is elég lesz a matek, na meg a történelem.
És a nagy hírem mára:D Jeles leszek:D Igazán illett már így össze szednem magam az utolsó évre:D
Egyetlen 4esem lesz, matekból, dehát az is egy nagy csoda:D
Finish:D
Imádkozzatok az érettségizőkért, nem könnyű pár hét elé nézünk:P

2010. április 26., hétfő

Hargita..:)

A legújabb nyári időtöltésem van kialakulóban...
Méghozzá az én legkedvesebb barátnőmmel, Barbival:)
Meg néhány nagyon aranyos Down-kóros gyermekkel:D
És persze Evódiával:) Köszönjük a meghívást:)
Nagy-nagy izgalommal várjuk azt a hetet, amit velük fogunk eltölteni.
Nem keveset kell majd készülnünk, lelkileg is.
Bár többek között ilyen gyermekekkel szeretnék foglalkozni, még soha nem voltam ilyen táborban.
Így az egyetem előtt picit belekóstolok ebbe a szolgálatba:)
Kíváncsi vagyok!:)

2010. április 21., szerda

KonTrust 2010

El sem hiszem..vége..ennyi volt a konfi..
De mennyi mindent tanultam..! :)
Isten annyira megáldotta a szervezést, az ifit! Adott erőt, méghozzá nem is keveset:D
Az előadások is annyira jók voltak..azt hallottam:P
Na azért nem lustálkodásból nem voltam bent, hanem mert hol itt, hol ott kellett segíteni.
Legtöbbet a regisztrációnál ültem, ezt a szolgálatot vállaltam. És ha éppen nem ott ültem, akkor is mindig volt mit csinálni.:)

Szombaton délutántól már általában bent tudtam lenni, akkor volt a hosszabb drámánk. Sokak szerint az is jól sikerült. Emiatt nagyunk izgultunk, legalábbis én igen, mert mi írtuk, és reméltük, hogy a fiatalok is meg fogják érteni az üzenetét. Na nem mondom, hogy nem voltak bakik...:P Dehát hol nincsenek??:P

A vendégeink is nagyon aranyosak voltak. Nem volt könnyű feladata anyának sem. 8 vendég egy 10 fős családban..:D Volt tömeg:D De mi ezt élvezzük a legjobban. Mit nekünk még + 8 kedves ismerős?:) Nagyon szeretünk vendégeskedni. Remélem ezt ők is igazolják:D Jókat és sokat beszélgettünk. Nem sokat aludtunk ezen a hétvégén. De nem bánom.:)

Vasárnap, amikor elmentek a vendégek, üres maradt a csarnok..olyan furcsa érzés volt bennünk. Ennyi volt a konferencia..aztán elkezdtük olvasgatni a közvélemény-kutatásokat, és olyan jó volt visszahallani, hogy köszönik a szervezést, nagyon jó volt..meg hogy jól érezték magukat..meg hogy az előadások is jók voltak..
Voltak olyan észrevételek is, amiken jó lesz változtatnunk..de ilyenek is kellenek.:)

Miután elolvastuk az összeset (!) :) beszélgettünk..jó sokat..amíg az erősebbek tekerték a szőnyegeket, színpadot pakoltak.

És aztán jött a nagy kérdés: Kik szeretnének zilahi konfira menni?:)
Meglepő közvélemény-kutatás volt:) Mármint az eredmény.
Rögtön a kérdés után 15-en voltunk akik biztos megyünk. És csak ezután indult be a NAGY:D lelkesedés:D
Ma ott tartunk, hogy 30-an vagyunk, akik biztos megyünk, és még legalább 18-an, akik szombatig még eldöntik.
Úgyhogy megy a nagy szervezés. Nem kis munka, az biztos. :)
Szervezzük a kocsikat, kisbuszokat..most már azért imádkozunk, hogy legyen mindenkinek helye. :P

Annak örülök a legjobban, hogy ezzel nagy-nagy örömöt szerzünk a zilahi ismerőseinknek...legalábbis remélem:P:)

Várjuk már nagyon a találkozást..és imádkozunk a szervezőkért:)
Hajrá zilahi fiatalok:D

2010. március 30., kedd

It's not funny..:)

Pff..a mai napom..délelőtt túléltem egy német órát, 1 ofőt, 1 bioszt.
Ez nem is olyan katasztrófa..:P:D
Aztán (most vannak a Szegedi Kis István napok) mit sem sejtve átmentem szurkolni az osztályom sport csapatának. Osztályok közötti sportverseny volt. Nagyon pedálozunk, hogy esetleg hátha talán megnyerhetnénk így utoljára az összesített versenyt.
Szóval itt jövök én a képbe: átmentem, és kiderült, hogy az egyik lány az osztályból lekéste a buszt, így 20 percet késni fog..huhh..hidegzuhany..főleg mikor odaállnak elém a többiek, hogy be kéne állni helyette. Na neeee:S
1.nem is úgy voltam öltözve..bár ezt hamar megoldották..helyettem is:P
mégpedig ezzel: "szaladj gyorsan haza legalább egy cipőért." Miért kell nekem pont szemben lakni a sulival????(persze reggel jól jön mikor elalszok..:P)
Na tehát először gondolkoztam..6an lettek volna szegények..csak be kéne álljak..dehát ÉÉÉN???? persze világ életemben a sport tudásomról voltam híres..:P:D
Aztán nem tudtam őket cserben hagyni.
Rohantam a cipőmért..vissza is..és beálltam az első feladatra..
Aztán voltam olyan "szerencsés", hogy ennél az egyetlen egy feladatnál kiment a csípőm, úgyhogy azóta sántítok.:S
Ez vagyok én:D:D:D túl teljesítettem a feladatot:D
Viccet félretéve, tényleg nagyon fáj a lábam, de remélem nem fog napokig eltartani.
Aztán miután lesérültem megérkezett Barbi...
De tudjátok mit? Annak nagyon örülök, hogy beálltam közéjük legalább arra az egy feladatra:)
Tehát ez volt a mai napom.
Remélem a tietek jobban sikerült, mármint sérülésmentesen:)
További nagyon szép hetet Nektek!:)
u.i.: "It's not funny" Zac-től koppincsolva:D (1 évig boldogította az osztályunkat, mint cserediák:D)

2010. március 17., szerda

Kontrust :D

Kontrust.2010.Békés city.április.16.17.18.
Gyertek minél többen!:D
Link a jelentkezéshez, és további információ itt.



Discover Simple, Private Sharing at Drop.io

2010. március 8., hétfő

képek:)

majd írok is róla, de előbb itt van néhány kép:)

2010. február 15., hétfő

Ballag már a vén diák..:D

Feladtam a jelentkezésemet!!!
Furcsa érzés, hogy túl vagyok rajta, végül is már "csak:D" az érettségi van hátra, és irány az egyetem:D
3 szakra adtam be, de igazából én csak egy helyre szeretnék menni:P
1. MPANNI:) Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete (konduktor)
2. ELTE-BGGyK: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
3. ELTE-TÓK:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar (csecsemő- és kisgyermeknevelő)
Igen, mind a 3 Budapesten van, én szeretem..:P:)
Na aztán a pontokat meg majd látjuk:D
Tanulni..tanulni..tanulniiiiiiiiiiiii:S
Ez van.

2010. február 12., péntek

tanulni a kitartást..:)

A péntek estém mindig erről szól:)
Ilyenkor van fél 8tól az énekóra. Most, hogy közeledik az énekkari találkozó, van, hogy eltart fél 10ig is a próba. És olyan énekeket is éneklünk, amik..hm..szóval nem az én stílusom:S:)
Magasan kell énekelni...sokáig...szinte már vinnyogunk:D:D
Mostanában mindig pénteken jut eszembe, hogy "jajj, már megint..."
DE! Az ilyen esetekben nagyon jó gyakorolni, és kifejleszteni a türelmet és a kitartást:)
Mert egyébként szeretek az énekkarban szolgálni, csak hát ugye a gyakorláshoz nem mindig van kedve az embernek, ugye?:)
Úgyhogy most összeszedem magam, és elmegyek énekórára!
Szép estét nektek, aztán meg jó hétvégét:)

2010. február 3., szerda

jujjdejóó:D

Már annyira várom az ifikonfiiit:D
Nagyon jó lesz! Egyre jobban halad a szervezés. Hamarosan elkészül a plakát is, amiből küldünk majd a gyülekezeteknek. Most szeretnénk, hogy minél több erdélyi fiatal is tudhasson erről a hétvégéről:)
Nektek is lesznek ám itt ismerősök, majd meglátjátok:)
ÁPRILIS 16-18. :)

2010. január 26., kedd

vizsga:S

:)
Már csak fél év és itt az érettségi.
Sőt, annyi sincs már:)
Képzeljétek, soha nem volt még ilyen jó bizonyítványom:D
Annyira örülök neki, mert nagyon igyekeztem, és meg lett a gyümölcse!
Szombaton megyek alkalmassági vizsgára Budapestre, nem félek, de jó lenne már túl lenni rajta:)
Kérlek, hogy ha eszetekbe jutok, imádkozzatok értem.
Majd beszámolok, hogy hogy sikerült:)
És amint látjátok feltettem a ballagási képemet. Nem olyan éles, mert ez nem az eredeti..de a lényeg látszik:D
Legyen további szép hetetek!
:)

2010. január 12., kedd

várakozás :)

Több szempontból is erről szól ez a hét. :)
Pénteken megtudom a félévi eredményemet, és holnap reméljük (:D) megkapjuk a ballagós nyers képeket:)
Már annyira várom!
Meg várom a békési ifi konfit is:P:D
Gyertek minél többen, lesz majd időben plakát, jelentkezési lehetőség is...
A szervezés folyamatban van, és Erdélyből is szeretettel várunk titeket kedves ismerősök és még ismeretlenek:)
Mindenképpen fogok oda is küldeni mindenféle információt!
Az időpont: április 16-18. Békés, városi sportcsarnok.
A konferencia címe: Kon-Trust (kontraszt)
És a téma a hűség lesz.
Bővebben picit később, de feltétlen időben:)

2010. január 8., péntek

"futok a cél felé.." :D

Nem semmi célt tűztem ki magamnak erre a félévre:

egy félévi 4es matekból:)

Van még pár napom, úgy tudom jövő hét péntek a félév.

Nos, nem sokan tudjátok, de a matek egy olyan tantárgy, amivel soha nem voltam jóban:D
Év elején írtunk egy dolgozatot azokból a feladatokból, amiket nyáron kellett megcsinálni. Nagyon ciki, de 2es lett.
Nem rossz, ugye? Soha nem álltam vmi fényesen matekból, de 2essel indítani az évet...ez azért nekem is ijesztő volt.

Aztán végzősök lévén kezdtük írni a 2-3 pontos dogákat, amik elvileg a legkönnyebb részei az érettséginek...:D
Annyira "könnyű" volt, hogy rögtön egy 3ast kaptam az elsőre.
Nem semmi, már 2.5 (!) voltam matekból.
Sztem ez volt életem legrosszabb eredménye ebből a tantárgyból.
De nem adtam fel:)
Apa folyamatos biztatására, majd picivel később már saját kedvtelésből (ami nálam nem kis dolog:D) elkezdtem gyakorolni.
Először nagyon nem ment, de egyre jobban belejöttem, és lássatok csodát (mert ez tényleg az),
azóta írtam egy 5öst, és 2 4est!!!
Tehát ha jól számolom, akkor már 3.6 vagyok matekból:D

----> van esélyem a 4esre! :D
Ennél nagyobb fejlődésre már régen volt példa az én esetemben.
Lehet, hogy most azon gondolkoztok, hogy miért írtam ezt le...:)
Csupán azért, hogy lássátok ez által is, hogy kellő kitartással mi mindenre képesek lehetünk Isten segítségével (mert hogy arra is nagy szükségünk van:)).

Ez az ige bátorított talán a legtöbbször:
"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít." :D

ennyi szabadidőt..:P

Egyáltalán járjak még suliba?!?!?!:D
Ma reggel kivételesen be kellett menjek első órára, ami matek volt, és dogát írtunk. Egyébként ilyenkor nincs első órám. SŐT... 2. sincs.
Tehát hazajöttem 9kor.
Aztán 10kor visszamentem, mert volt 1 tesi.
Utána a változatosság kedvéért ismét hazajöttem, ugyanis 2, azaz kettő lukasórám van.
Természetesen vissza kell még menjek, mert mért ne lenne még egy órám? Ááá, de tényleg.
Szóval 3negyed 1től lesz még egy biosz (ami eredetileg egy ofő, csak hát ilyenkor érezzük az "előnyét" annak, h az ofőnk egyben biosz tanár is...).
Ennyit a mai napomról.
Összefoglalva tehát: ez egyébként egy kivételes nap, mert ma csak 2 órám lenne.:P
Egy tesi 3. órában, és egy ofő a 6.ban.
Szeretem ezt a 13. évet:D
És nem mellesleg mi mindenre jó az, ha az ember szembe lakik a sulijával:P
Itthon töltöm a fél délelőttöt:D

2010. január 6., szerda

Ma volt a...

fényképezkedés a suliban.
Este fél 6kor keveredtem haza. Nagyon fárasztó volt...
De ha majd megkapom a képeket, megpróbálok kitenni 1et ide:)
Én is nagyon kíváncsi vagyok, h milyenek lettek.
A sok lámpafénytől megfájdult a fejem..nagyon rossz..
És a fotós bácsi...egy külön fogalom:D
El kellett viselni szeretettel, de túléltük:)
Szóval majd jelentkezem:)
További szép hetet Nektek!

2010. január 4., hétfő

új év :D

Az imaházban ezt az igeverset húztam karácsonykor:
"Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit!" Zsoltárok 37:4
Ezt kívánom minden kedves ismerősömnek, barátomnak:)
Most pedig pár szót arról, hogy hogy telt a szünet...

Szinte az egész ünnepet az imaházban töltöttem..:D
24-én délelőtt ünnepeltünk, mert este mentünk az egyedülállóak karácsonyára.
Nagyon jól sikerült, voltak a gyülekezetből is, de a városból is.
Énekeltünk, beszélgettünk, na és persze ettünk:)
23-án (tudom visszafelé haladok..:D) szórólapoztunk a városban.
Barbival mentem, de nem is tudom..vhogy felénk pont olyan mogorva emberkék jöttek.
Na jó..azért volt, aki elfogadta a szórólapot egy kis mézeskalács kíséretében:)
De azért nagyon jól éreztük magunkat:D

25-én délelőtt és du. is volt istentisztelet. Du. szolgáltunk a fiúkkal-lányokkal, énekeltünk, többek közt a Most keljetek fel című szuper jó éneket:D
Zsiga egy picit átírta..de így jobban tetszik:)

26-án csak délután volt alkalom, délelőtt mentem Maminak segíteni töltött káposztát csinálni a családi partyra:)
Bááár...:D az a segítés egy jó adag beszélgetéssé alakult:P Mire odaértem már kész volt a kaja, de Mami nagyon akarta hogy menjek, ezért nem árulta el, hogy már nincs mit segíteni.
Jó, mi??:D
Szeretem:)

27-én nem volt alkalom az imaházban. Mindenki ápolta a családi kapcsolatait...remélem..:D
Mert mi igen. Karácsonyi-családi-party volt Bohuséknál (övék a legnagyobb ház a családban..:).
Ebédeltünk, beszélgettünk, játszottunk, megnéztük a Beépített szépséget...kb ennyi:)

Majd folytatom..most mennem kell.:)
Legyen szép az első hetetek így szünet után:D