2010. július 17., szombat

great evening party

Mivel A Család jelenleg nem tartózkodik itthon, Kun Barbi és Hanni meghívott magukhoz tegnap estére. Az estéből ottalvós party lett, megnéztük a Jó társaságot (jó film nagyon!), aztán beszélgettünk. Ma még szintén itt voltam Kunéknál, ebéd után pedig bementünk Csabára egy picit vásárolni.
Közben felhívott Ádám, az adventista volt osztálytársam, hogy Szarvason lesz a Pécsi Gospel kórus, és nem lenne e kedvünk elmenni velük. :) Hát mit ne mondjak, még szép, hogy volt:D Így hát elmentünk Szarvasra, ahol éppen az országos evangélikus ifi tábor volt. Ezen belül volt a koncert. Szuper:) Annyira tetszett nekünk. Hasonló énekeket énekelnek mint amit mi is itthon a kórussal, olyan jó gospel-es:) Csak hát magasabb egy picit az átlag korosztály, így aztán "picit" jobban hangzott:P De természetesen az itthoni kórust is nagyon szeretem:) Jaj, hogy is ne szeretném:D Na szóval volt a gospel koncert, aztán még egy másik, amiről most itt inkább nem fejteném ki a véleményem:P Fárasztóanvicces volt, erőltetett poénokkal, na mindegy. Elég is erről.
Na de amit még el akarok mondani nektek, az a késő esti koncert. Egy Beatles utánzat együttes játszott. 1. osztályú Beatles utánzat!:D Nekem nagyon tetszik ez a stílus:) Egyébként a nevük a The BlackBirds. Nagyon tudnak. Tisztára olyan korban éreztük magunkat. Jó kikapcsolódás volt.
És most pedig ismét itt vagyok Kunéknál. "Sajnos" túl későn értünk haza ahhoz, hogy én egyedül még haza menjek, és egyedül otthon legyek...:P Így aztán megint itt kötöttem ki. De nem bánom.
Most pedig Barbiéknak van egy "kis" dolguk a tejházban, amiben hozzáértés híján nem tudok segíteni. De nem akarok, meg nem is tudok egyedül elaludni, így gondoltam most megosztom veletek a legfrissebb élményeimet.
Holnap, azaz vasárnap megyek este vmelyik vonattal Budapestre, mert hétfőn kezdődik az az ifihét amiről már írtam korábban. Nyári programokból nem szenvedek hiányt:P
Remélem nektek is jól telik, így tovább!

1 megjegyzés:

Ilyés Zizi és Tibor írta...

LAU, nem tudom mg nezni a levelet....kuld legyszi egy masikra a freemailorma koszi:)