2010. július 23., péntek

új helyzet szeptembertől :)

Képzeljétek, felvettek a Petőbe! Annyira örülök, még nem tudom igazán felfogni, hogy egyetemista leszek...:) Új helyzet, új barátok, új város, Budapest..nagyon új:) De már vártam nagyon. Berta Szegedre megy cselló szakra. Furcsa lesz olyan ritkán találkozni majd.
Most értem haza Dunaszentbenedekről. Tudjátok, a falu, ahol ifihéten voltam Barbival és a József utcai ifivel. Ennél jobb ifihéten még nem voltam, az biztos! Majd fogok mesélni, képekben is. Isten adott új barátokat, kedves, befogadó fiatalokat, akikkel minden nap felüdülés volt. Köszönöm Nektek Jubi:)
Találkoztam olyanokkal is, akik példák lettek előttem, sokat tanulhattam tőlük így egy szűk hét alatt is. József életéről volt szó. Olyan érdekes, hogy rengeteg mindent nem tudtam még erről a témáról, Józsefről. Nem volt unalmas. Jegyzeteltem, meg vannak a tanulságok. Majd néhányat szemezgetek ide, hogy ti is kapjatok ezekből a jó üzenetekből.
Most megyek is, eszem pár falatot. Igaz, este fél 11 van, de Mami és Papa a hűtőbe becsempésztek nekem egy kis vacsit. Kedvesek:)
Szóval nemsokára jönnek a képek is.
Legyen egy szép hétvégétek!

Nincsenek megjegyzések: