életjel :)

Egy kis kikapcsolódás. Ma este. Nem kell hozzá más, csak egy üres wc-papír guriga, barna papír, egy kis piros papír az orrnak, fekete filc, háztartási madzag, fa gyöngy (vagy az én esetemben levegőre száradó gyurmából készült gyöngy).
És íme az eredmény:

Csak az igazi hangulat kedvéért. :)

A napjaim egyébként elég sűrűn telnek. Isten nagyon tanít a helyes időbeosztásra, persze hogy olyan helyzetekkel, amelyek fel is adják a leckét. :) De tanulom. És van sikerélményem. Hálahála:))
Beadandók és vizsgák sora vár, de hát ilyen az egyetemisták élete. És különben is, annyi szép apró dolog van, amit meg ki nem hagynék. :) Például a gyerekek. Ma is ahogy fogadtak, amikor beléptem a csoportba...szóval ennek az időszaknak is megvan a maga szépsége. A lényeg, hogy Istennel járd végig...:)

Nem. Vagy mégis?

Ez futott át az agyamon, amikor ma elolvastam a Mai Igét. A címe: Hogyan segítsd át gyermeked a nehéz éveken? :D
Na, gondoltam magamban, ez most nem igazán nekem szól. Igen, tudom, hogy egyszer én is szülő leszek, de most nem ez a legaktuálisabb téma. Azért elolvastam. És egyszer csak jött egy mondat: Ami nem jön természetesen, azt meg lehet tanulni! És elvonatkoztatva a gyerekneveléstől, ez a mondat bizony nekem is szól. Sok tulajdonságom van, ami nem volt rám jellemző korábban. Isten és a különböző élethelyzetek alakították ki bennem. Ha visszaemlékszem saját magamra, nem is gondoltam volna akkor, hogy mi lesz belőlem. De Isten már akkor látta, hogy mivé akar formálni.
Csak egy példa.
Amikor megtértem, 16 éves voltam. Viszonylag csendes, visszahúzódó lány voltam, aki nem szeretett mások előtt megnyilvánulni. Így a bizonyságtétel elég ritka volt az én esetemben. Nem mertem megszólalni. Az évek során egyre több olyan helyzetet megengedett Isten az életemben, amikor egyszerűen nem volt más választásom. Be kellett vállalnom, fel kellett vállalnom. És egyre jobban ment. Nem a mondanivaló hiányával, hanem a bátorsággal volt bajom. De ez javítható. :) Még most is tapasztalom. Ahogy egyre nagyobb lettem, egyre több feladat hárult rám is az ifiben, és muszáj volt felnőni ehhez a feladathoz is. Isten választás elé állított. Vagy úgy élek mint eddig, és akkor magamnak megtartom a Vele kapcsolatos élményeimet, vagy elmondom másoknak. Ha elmondom, el merem mondani, akkor mások is bátorságot kapnak, hogy ők is elmondják. Tehát jó példa lehetek. Ezt szerettem volna. Így sokszor (még ma is) magamat erőteljesen háttérbe szorítva állok ki. De megéri. :) Értsétek jól, de ezt meg lehet tanulni. Van akinek nehezebben, van akinek könnyebben megy. De Isten mindenkinek a hangját szeretné hallani (nem feltétlenül sok ember előtt, ez lehet egy személyes beszélgetés is - a lényeg, hogy oszd meg másokkal, amit Istennel megtapasztalsz).
És emellett tanulság még az, hogy lehet, hogy te lehetetlennek tartasz valamit, amit Isten ki akar formálni benned. De ha engeded, hogy megtegye, olyanná válhatsz amilyennek Ő szeretne látni, és mindannyian ezt szeretnénk, nem igaz? :)
Nahát, a mai Mai Ige is nekem szólt. A látszat néha csal. Kár lett volna kihagyni.

ovis pocak

Itt a Petős gyerekeknél gyakori probléma az ivás hiánya. Ugyanis egyszerűen nem szeretnek inni. Ez egy újabb helyzet, amiben a konduktor és hallgató másodpercek töredéke alatt elveszítheti a türelmét. :)
Az egyik tízórai során én is megpróbáltam a lehetetlent. Hátha egy kortyot is lenyelnek a kis porontyok. :P 10 perc után azt hittem feladom. És akkor eszembe jutott valami.
"Számoljuk meg, hány korty fér bele a pocidba!" Ez a mondat csodákra képes. :D Eddig csak rajtuk próbáltam, de most a szünet alatt Barnus (4) ugyanezt produkálta. "Nem akarok inni...nem vagyok szomjas..." Odaültem mellé, és elhangzott az a bizonyos mondat. Láttátok volna az arcát. :D "Jóóóóó:)" Megszámoltuk. 23 volt. Ahogy lenyelte az utolsót, ez volt a reakció: "Most még egyszer" :D
Hát jó, én nem fogom visszatartani...:P A következő 24 lett. Megállapította, hogy eggyel több mint az előző. "Akkor most nagyobb a hasam??"
Mire képes egy gyerek, ha motiváljuk... Tetszik. :)

zenenap a saját szemszögemből

Olyan jó volt ma együtt, Istennek és egymásnak énekelni. Új énekeket. Is.
Ma kerületi zenenap volt itt, Békésen. (az elnevezés az én szüleményem, hirtelen így tudtam most megfogalmazni) Belényesből voltak vendégeink, akik példák lehettek/lehetnek számunkra.
Sok dolgot tanulhattunk, mégis én most egyet szeretnék kiemelni. Ami számomra most újként hatott.
Efézus 5:19-20 "...mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében."

Isten ma is bátorított arra, hogy merjek szolgálni. Amikor szolgálok, nem csak Istennek szolgálok, hanem embereknek is. A szolgálat lehet bátorítás mások számára. Hát akkor miért vonakodok? Mondjuk, mert nem vagyok elég jó? Vagy mert éppen nincs kedvem? Gyenge kifogások. Én úgy gondolom. A szolgálat mindig áldozatokkal jár. Lemondani a saját kényelmemről. És könnyű azzal mentegetőzni, hogy alig vagyok itthon, vagy hogy nincs időm gyakorolni. De ma Isten arra is rámutatott, hogy nem a "miért nem?"-re kell válaszokat keresni...:)
Persze most jön csak a java, amikor ezt a gyakorlatba át kell ültetni. Szeretem Istent. És szeretnék engedelmes lenni.
Hálás vagyok ezért a napért.

Kolossé 3:16 "...hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek."